002 - Japán

2009.07.22. 23:10

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a japán védelmi miniszter azt mondta, hogy nem zárható ki földönkívüli életformák létezése, ezért fel kell készülnünk arra is, ha találkozunk velük. Bármennyire kicsi az esély erre.

A teljes cikk itt.

Halihó!

Első éves biztonság- és védelempolitika szakos hallgatókén az az elképzelésem, hogy a világűrből érkező fenyegetésekkel foglalkozzak. Ezen persze sokan csak nevetnek...

Egyelőre két nagy témakört találtam magamnak, de csak most kezdem a kutakodást.

Az első az űrből érkező élettelen objektumok elleni védelem (bármi, ami becsapódva nagy kárt tud okozni, sok ilyen katasztrófafilmet láthattunk). Erre van is esély és amennyire jelenleg tudom, eléggé védtelenek vagyunk, nem csak az ilyen objektumok megsemmisítésének, hanem a felderítésének terén is.

A második pedig az űrből érkező idegen fenyegetés lenne. Ez az a rész, ami miatt sokan csak nevetnek az ötletemen. Ezzel pedig úgy érzem, hogy nagyot hibáznak. Én magam sem mondom azt, hogy nagyon sok esély van, sőt szerintem borzasztóan kevés, de nem zárhatjuk ki, hogy nem fog minket pl. 50 éven belül támadás érni. Nem hiszem, hogy bárki biztos lehet ebben, így pedig kötelességünk az emberi faj védelme érdekében foglalkozni ezzel a kérdéssel is. És az sem elhanyagolható szempont, hogy a japán védelmi miniszter (ha jól emlékszem, de ennek amúgy is jobban utána akarok nézni) kiadta a parancsot, hogy kezdjenek el felkészülni ilyen védelemre is. Bár sok fura japánt látni különböző videókon, a többséget én teljesen normálisnak tartom és úgy gondolom, hogy érdemes odafigyelni rájuk.

Most itt befejezem, de terveim szerint fogok jelentkezni. Addig is ha van valakinek bármi érdekes gondolata ezzel kapcsolatban, szóljon. Lehet az valóság, vagy sci-fi-ből kiragadott részlet is, mindent meg kell ragadnunk.

süti beállítások módosítása